Talán napjainkban nincs annyira nagy divatja a klasszikus teaházaknak – inkább a bubble tea, újonnan pedig a matcha lett nagyon felkapva, és külön helyek is épülnek ezekre a termékekre -, én mégis szép emlékeket őrzök kamaszkoromból. Volt ugyanis egy nagyon hangulatos teaház a környékünkön, ahová sokat jártunk a barátaimmal. Tudom, unalmasan hangzik, de 15 évesen azért mégse ülhet be az ember sörözni… Remélem, hogy a jövőben is nyílnak még majd hasonló helyek – jól tud jönni, ha az ember minőségi teára és nyugodt miliőre vágyik.
Szerencsére iphone szervizek terén el vagyunk látva, ha Budapesten vagyunk: két helyen is elérhető már ugyanis napjainkban az LCD Fix remek szervize. Ha általánosságban beszélünk az iphone szervizekről, én akkor is rájuk szavaznék, ráadásul más gyártók termékeinek hibáira, sérüléseire is megoldást tudnak találni – szóval érdemes rájuk csekkolni az lcdfix.hu-n, hogy pontosan milyen márkákkal és okoskészülékekkel foglalkoznak. Az LCD Fix egyik legnagyobb vállalása, hogy a legtöbb javítással egy órán belül meg tudnak lenni, így nem kell sokáig nélkülöznünk szeretett telefonunkat vagy egyéb készülékünket, kiegészítőnket. Az lcdfix.hu felületén még cikkeket is találhatunk a javításokkal kapcsolatban. Mindenképpen érdemes őket elolvasni, ha időnk engedi, de természetesen érthető, hogy egy javítandó készülék esetén nem ezzel töltjük az időt, hanem próbálunk lényegre törőek lenni. Egyébként az LCD Fixnél konzolok és kontrollerek javítását is vállalják, a weboldalon megadott munkálatokat tudják akár már egy órán belül elvégezni.
Ha az iphone szervizek jönnek fel témába, mindig az LCD Fixet szoktam ajánlani, hiszen ez sokkal több ennél: egy márkafüggetlen gyorsszervizről beszélünk esetükben, ahol kiváló ár-érték arányú szolgáltatással várnak bennünket, és szerencsére a gyorsaság nem megy az alaposság rovására.