Amióta a barátom egészségügyi okokból letette a kávét, teljesen rákattant a teára. Valódi teaszakértő lett belőle. A konyhaszekrények tele vannak a különböző minőségi teákkal, én pedig csak ámulok és bámulok, hogy egyik „függőségből” kvázi a másikba esett. De ez legalább nem egy káros függőség, úgyhogy jobb, ha nem szólok semmi rosszat – csak lenyűgöz, hogy ennyire beleveti magát a dologba. Én néha-napján megiszom egy csésze vagy bögre teát, de leginkább akkor, ha kicsit köhögök, vagy fáj a torkom. Alapvetően nem vagyok egy nagy teázós, és a kávét sem szeretem. Az azonban nem volt kérdés számomra, hogy amikor feldobta a barátom, hogy elkísérem-e az új kedvenc kávézójába, akkor igent mondok: szeretek új helyeket kipróbálni, és tudom, hogy én is megtalálom minden helyen azt, ami a fogamra való, úgyhogy nem szoktam az ilyen ötletek ellen ágálni. Ráadásul a teázók nagyon hangulatosak tudnak lenni, pihentető egy-egy ilyen helyen eltöltött délután.
Amikor épp nem teázóban kísérem a barátomat, a céges ügyeken agyalok. Legutóbbi felfedezésem a szekhelycentrum.hu, aminek kapcsán megismerkedtem a székhelyszolgáltatással. Korábban még sosem hallottam erről, de nem kellett hosszasan győzködnie a honlapnak, vagyis a Székhelycentrumnak: elég hamar rájöttem, hogy nagyon jó ajánlatokat kínálnak. A cégük neve egyébként Gross, és szolgáltatásuk lényege, hogy Budapesten és Újlengyel nevű településen kínálnak székhelycím mellé elérhető szolgáltatásokat, úgy mint levelek és egyéb küldemények átvétele, hatóságok fogadása és a székhelyünk alapvető képviselete. A szekhelycentrum.hu részletesen bemutatja a különböző csomagajánlatokat és szolgáltatásokat, amiket én most azért sem részleteznék, mert érdemes mindig a legfrissebb információkkal kapcsolatban közvetlenül a weboldalról tájékozódni. Korábban azt gondoltam, hogy a székhely kapcsán azzal járok jól, ha egyszerűen a lakhelyemet adom meg székhelyként. Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhettem volna, ugyanis ez az egyik legrosszabb ötlet, ha szeretnénk biztonságban és nyugodt körülmények között tudni a privát életünket. Csomó olyan dolog van ugyanis, amire hatással van a bejegyzés: például a közüzemi számláknál emelkedett költségekre számíthatunk, hiszen kikerülünk a lakossági díjszabásból, illetve bizonyos szolgáltatások sem járnak már ingyenesen ebben az esetben. Gondoljunk bele abba is, hogy nem túl praktikus megoldás abból a szempontból sem, hogy a magánélet keveredik a szakmai élettel: ugyanis egy esetleges hatósági ellenőrzés során akár a személyes holmijaink is „áldozatul eshetnek” a vizsgálatnak. És persze a pontos elszámolás, az iktatások kézben tartása és a hivatalos dokumentumok bemutatása is sokkal nehezebb lehet egy otthoni környezetben – és nem túl professzionális úgy összességében, valljuk be. Teljesen jogosan merülhet fel bennünk az a kérdés, hogy mégis mi alapján válasszunk a budapesti és az újlengyeli székhely között. Erre azt tudom mondani, hogy kérdezzünk bátran a Gross szakértőitől, ismerjük meg a részleteket, gondoljuk át az iparág sajátosságait, amiben tevékenykedünk, és ezek alapján hozzuk meg a döntésünket.
A szekhelycentrum.hu különleges szolgáltatásával biztosan le fog majd kerülni valamennyi teher a vállamról a cég kapcsán. Örülök, hogy rátaláltam erre a lehetőségre, és remélem, hogy hosszú távú lesz ez az együttműködés. A cégről írt vélemények mindenesetre nagy bizalomra adnak okot, ugyanis egytől egyig a pozitívumokat emelik ki.
