Gyakran járok a barátaimmal teázóba beszélgetni, és persze nem utolsósorban a legfinomabb tea ízeket kipróbálni. Szeretünk felfedezni új teaházakat, és az utóbbi években szinte állandó programmá vált, hogy szabadnapjainkon teázni megyünk. Nagyon szeretem az ilyen helyek meghitt hangulatát, a kedves kiszolgálást, az otthonos környezetet. Emellett kitűnő helyszín és alkalom arra, hogy időt töltsünk barátainkkal, és nem utolsósorban a teázás jó hatással van az egészségre is.
Vannak azonban olyan helyzetek – főként hideg időben -, amikor ennek ellenére sincs kedvem kimozdulni, és szívesebben maradok otthon a meleg lakásban; a teázásról azonban ilyenkor sem mondok le. Az egyik ilyen kényelmes, otthoni teázásnál velem volt egy kedves barátnőm is: éppen lakásfelújítás volt náluk és szüksége volt egy kis kikapcsolódásra. Természetesen beszélgetésünk témája a felújítás és az ezzel kapcsolatos problémák irányába kanyarodott. Nagyon meglepődtem, amikor barátnőm elmondta, hogy a fűtésrendszerük elektromos lesz. Eddig csak felületesen hallottam erről a fűtési módszerről, és nem tudtam hogy mennyi előnnyel és pozitív hatással is járhat.
Együtt megnyitottuk a weboldalt, ahol barátnőm először olvasott az elektromos fűtésről. Egy cikket mutatott nekem a következő címmel: Hőszivattyú – fűts olcsón, megújuló energiával. Nagyon érdekesnek találtam ezt a megoldást, elsősorban azért, mert fontos számomra a környezetvédelem; a hőszivattyúk esetében pedig van lehetőség megújuló energiaforrás használatára. Fontos megemlíteni, hogy ha elektromos fűtést használunk, a költségek alacsonyabbak lehetnek, valamint akár előállíthatjuk az áramot napelemek segítségével is. A napelemes megoldás képes szinte nullára csökkenteni a rezsiköltséget.
Kifejezetten szimpatikusnak találtam, hogy a “Hőszivattyú – fűts olcsón, megújuló energiával” című cikk egyik bekezdése az “Először is: hogyan működik egy hőszivattyú?” alcímet kapta. Nagyon sok weboldalnál szoktam hiányolni a megfelelő magyarázatot, itt azonban teljesen közérthető módon tájékoztatnak a hőszivattyúk működéséről. Ennek több különböző fajtája létezik, amelyeket szintén részletesen, leírással ellátva sorolnak fel; kellőképpen tájékoztatva az egyes típusok előnyeiről, a létrehozáshoz szükséges alapvető feltételekről, valamint az ezzel járó költségekről is.
A hőszivattyúk alapvetően vízmelegítésre szolgálnak, így a központi fűtésrendszerben található vizet lehet felmelegíteni a segítségükkel. Leggyakrabban padlófűtéshez ajánlott a használatuk, de radiátoros megoldáshoz is tökéletesen alkalmazhatók. A padlófűtés előnyösebb lehet a radiátorokkal szemben: alulról fűt, ami sokkal hatékonyabbnak bizonyulhat, és emellett kényelmesebb is, mivel meleg talajon járhatunk a lakásban. A hőszivattyúnak olyan változata is megtalálható, amely képes egyből felmelegíteni a fürdővizet, így szükségtelenné válhat a bojler használata.
Egy további különleges megoldás az infrafűtés. Ennek egyik előnye, hogy – mivel nem a légteret, hanem a vele érintkező tárgyakat melegíti fel – jobb hőérzetet biztosít. Felszerelhető akár a mennyezetre is, de falfűtésként és padlófűtésként is kitűnően funkcionál. Felhívják a figyelmet arra is, hogy könnyen szabályozható és alacsony a fogyasztása.
Természetesen találhatóak a weboldalon ennél egyszerűbb fűtési megoldások is, azok számára, akik nem akarnak belevágni egy ilyen nagymértékű felújításba. Az elektromos fűtés költséghatékonysága mellett még a környezetnek is jót tesz, mivel kevesebbet fogyaszt és nincs kibocsátása. Barátnőm családjának kifejezetten fontos szempont a fenntarthatóság, részben ezért is döntöttek az elektromossággal működő hőszivattyúval való fűtés mellett.
Azt is hozzátette, hogy a kapcsolatfelvétel nagyon egyszerűen ment: elég volt kitölteniük egy adatfelvevő lapot a weboldal alján. Ezt követően a lakóhelyhez legközelebb eső partner cég lépett kapcsolatba velük.
A beszélgetésünk ezután más témákra terelődött, azonban nekem később is újra meg újra eszembe jutott a futesrendszerek.hu honlapja és szolgáltatásai. Ha egyszer valakinek lakásfelújításra és új fűtésrendszerre lesz szüksége, már tudom hogy mit fogok ajánlani neki.