Tiszta Hollywood-érzés, pedig nem is Amerika

A barátom annak idején, amikor megismertem, hatalmas kávéfogyasztónak számított. Én is próbáltam mellette megszeretni a kávét, de nem sikerült. Sajnos neki is jelentősen csökkentenie kellett e szokását egészségügyi problémák miatt. Bár szerintem kicsit túl komolyan vette – pláne ahhoz képest, hogy mennyire függője volt a kávénak. Most a tea az új kedvenc, mindenféle típus és ízvilág jöhet. Egészen új világ nyílt meg előttem is azzal, hogy időnként hazaállít egy-egy teakülönlegességgel. Én nem vagyok valami nagy teafogyasztó, de az őszi és a téli időszakban sokszor élek a forró ital nyújtotta melengető, kellemes érzéssel, és egy kis mézet is csorgatok általában a teába – fő az egészség. Nemrég elmentünk egy teaházba is, és nagyon jó élmény volt. Meg is lepődtem magamon, hogy ennyire tetszett a környezet és az italok is.

Jövő évi nagy tervünk pedig London, ahol biztosan teázni is fogunk. De ami a legfontosabb, hogy addig csiszoljam kicsit az angoltudásomat. „Székesfehérvár – Hollywood Nyelvstúdiók” – ez ragadta meg a figyelmemet egy barátom által küldött linken, aki ilyen formában próbált biztatni azzal kapcsolatban, hogy vegyem a kezembe az irányítást, és álljak neki az angolozásnak. Mindenképpen egy olyan lehetőséget kerestem, ahol újrakezdőként, kellemes környezetben és hozzám igazított tempóval tudok haladni. Mondhatnám azt is, hogy passzív nyelvtudásom előnyömre válik, ha sokat tudok beszélgetni az oktatóval, de nem feltétlen kell mások előtt megszólalnom. Mint kiderült, ez pontosan teljesül a „Székesfehérvár – Hollywood Nyelvstúdiók” ajánlatában. Itt nincs csoportos óra, teljesen az egyéni igényekre szabják a tanulás menetét, ütemtervét, és tökéletes lehet például a hozzám hasonlóknak, akiknek kicsit megkopott az angolja, és frissítené a tudását. A hollywoodnyelvstudio.hu minden felmerülő kérdéssel kapcsolatban el tudja igazítani az érdeklődőket, mert kifejezetten informatív és felhasználóbarát felületről van szó, ahol élmény tájékozódni. Az elképzelésekről és a nyelvstúdió alapjait adó elvekről, hitvallásról is részletesen írnak a weboldalon. Szerencsére nem csak a Székesfehérvár környékén élők élhetnek e különleges lehetőséggel, hiszen országszerte elérhetőek a Hollywood Nyelvstúdiók. Mindenhol barátságos légkörben tanulhatunk, türelmes és tapasztalt oktatók segítenek bennünket utunkon. A Hollywood Nyelvstúdió kiküszöböl egy olyan hiányosságot, melyre számos más nyelvstúdió vagy oktatási intézmény nem képes: különleges figyelmet biztosítanak minden tanulni vágyónak, és tudási szintjüknek, illetve céljaiknak megfelelően építik fel a tanulást. Így egy sokkal hatékonyabb és rugalmasabb metódusról beszélhetünk, mint a megszokott csoportos órák esetében.

Székesfehérvár – Hollywood Nyelvstúdiók” – bátran ajánlom mindenkinek, aki hozzám hasonló helyzetben van, de akár kezdőknek is. Itt, a Hollywood Nyelvstúdiónál mindenre megoldást fognak találni, ha az angol nyelvről van szó. Keressétek bizalommal a hozzátok legközelebbi stúdiót a hollywoodnyelvstudio.hu-n található elérhetőségeken! Én már nemcsak angolosan, hanem magabiztosan fogok teázni.