Fejlesszük gyermekünk szociális készségeit egy tea mellett

A tea köré elképesztő kultúra épült, különösen az ázsiai országokban. Gyerekként persze én is a filteres gyümölcsteákat ismertem csak egyedül, ahogy azonban tágulni kezdett a látószögem, felfedeztem, hogy nem csak így lehet hozzáállni. Ezt pedig az egyik nagyon jó barátomnak köszönhetem, aki még a középiskolában elkezdett japán teákat kipróbálni. A japán tea alapból szálas, nem filteres, úgyhogy szükség lesz hozzá egy kis kancsóra és szűrőre.

Ráadásul azok is meg fognak lepődni, akik a cukrozott, mézezett teához vannak szokva. A kínai és japán teák íze ugyanis általában füstös és enyhén keserű. Elsőre nem is igazán értettem, hogy miként lehet ilyeneket inni, szép lassan azonban hozzászoktam. Mostanában pedig egy hideg napon sokkal jobban örülök egy kínai zöldteának, mint valami szappanízű filteres vacaknak.

Ahogy annak is, hogy a gyermekem fejlődéséhez szakértők segítenek és nem próbálok meg mindent magamtól megoldani. Szülőként ugyanis nagyon nehéz beismernünk azt, hogy a gyermekünknek problémái vannak. Sokszor a nevelésünk hibájának vesszük. Nem szabad azonban, hogy a saját büszkeségünk gátoljon abban minket, hogy gyermekünknek egy jobb élete lehessen. Éppen ezért tetszett nekem annyira a szociális fejlesztés, amit a Mosolykulcs ajánlott nekünk. Az egyik ismerősöm, aki hasonló hajóban evezett mint én, azt javasolta, hogy mindenképpen nézzek fel az oldalukra, ha már nem látok más megoldást.

Elsőre természetesen kételkedtem abban, hogy tényleg annyira hihetetlen ez a szolgáltatás, amit nyújtanak, de már azzal egy kicsit meg tudtak győzni, hogy milyen szépen nézett ki az oldaluk. A Mosolykulcs oldalára belépve ugyanis azt fogjuk érezni, hogy ez egy biztonságos és letisztult hely, ahol olyan emberek dolgoznak, akikre bátran rábízhatjuk a gyermekünket.

A szociális fejlesztés mellett még sok másféle szolgáltatás is elérhető. Lehet, hogy gyermekünk inkább a tanulásban van lemaradva, vagy esetleg koncentrációs zavarokkal küzd. Ehhez is segítséget fognak nyújtani nekünk. Nekem például a leginkább az iskola előkészítő nyerte el a tetszésemet, hiszen az iskola egy olyan nagy váltás az óvoda után. Így pedig nem fogjuk gyermekünket rögtön bedobni a mélyvízbe, hanem van egy kis átmenet a számára.

Természetesen a szociális fejlesztés kapcsán is elérhető volt bővebb információ. Rákattintottam a hozzá tartozó menüpontra és elkezdtem olvasgatni. Az oldal tetején található tájékoztató rögtön azt éreztette velem, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Számos gyerek küszködik szociális gondokkal és sokaknak nehezen megy a beilleszkedés. Nincs azonban veszve semmi, főleg ha még időben nekikezdünk a szociális fejlesztésnek, amit a Mosolykulcs ajánl nekünk.

Persze a technikai részletek is érdekeltek, mint például, hogy hol érhető el ez a tanfolyam és milyen árakon. Mindkét kérdésre nagyon kielégítő választ kaptam. Elérhető volt egy nagyon érdekes dolog még: a tsmt torna árak. Ez szintén felkeltette az érdeklődésemet

Az oldalon ugyanis elérhető egy kis térkép, amin látni fogjuk, hogy merre van a Mosolykulcs helyszíne. A tsmt torna árak (mely tornatípusnak utána is olvastam azóta alaposabban) és egyéb árak pedig teljes mértékben tükrözték azt a szakértelmet és megbízhatóságot, amit várhatunk tőlük.

Éppen ezért most már csak arra voltam kíváncsi, hogy mikor kaphatunk időpontot, hiszen általában ez szokott lenni az egyik legkellemetlenebb része az egésznek. A Mosolykulcs kapcsán azonban ebben sem kellett csalódnom, mivel a jövő hétre már volt is szabad időpont, úgyhogy nemsokára elkezdődhetett a szociális fejlesztés. A gyermekem nagyon jól érezte magát a tanfolyam ideje alatt és pár hónapon belül már meg is látszott a pozitív változás.