Teázás közben tudtam meg, hogy elárasztotta a víz a lakásunkat

Tegnap munka után beszaladtam egy szokásos fekete teára a kedvenc teaházamba. Egy ideje már szokásommá vált, hogy így vezetem le a napi stresszt, hiszen mi lenne kellemesebb egy fárasztó munkanap végén, mint egy szőnyegpadlós, puffokkal körberakott, törzsi álarcokkal, indiános díszekkel, fonott faliszőnyegekkel dekorált, füstölő illatú kis helységben elfogyasztott varázslatosan ízletes tea. Itt mindig megfeledkezem a határidőkről, a mogorva ügyfelekről és a szigorú vezetőségről. Itt csak én vagyok, az andalító zene és a csodás keleti ízek.

Legalábbis így szokott lenni, tegnap viszont, alig hogy megkaptam a forró italomat és leültem vele az egyik sarokba, máris megcsörrent a telefonom. Miután rápillantottam és megnyugodtam, hogy a férjem az és nem ismét a főnököm akar rámsózni valami sürgős feladatot, felvettem.

Haza tudsz jönni? Elég nagy a baj. – kezdte egy gyorsan elhadart köszönés után. – Eltörhetett valami az egyik csapban és valószínűleg reggel óta ömlik belőle a víz. Bokáig állok a tócsában a fürdőszobában, és már szivárog be a víz a nappaliba is.

Hívtál már szerelőt? – kérdeztem aggódva.

Még nem jutottam hozzá. Nem ismersz valakit?

De. Máris átküldöm az oldalukat üzenetben. – mondtam és amint szétkapcsolt a hívás már pötyögtem is be, hogy vizgazfutesszerelo24 hu, majd gyorsan átküldtem a férjemnek.

Ők a legjobb cég, akiket ismerek. Egyszer már kihívtam őket, amikor nem indult be a mosógép. Több, mint 30 éve vannak a szakmában, ezáltal óriási tapasztalattal bírnak. Minden dolgozójuk megbízható szakértő, akik legalább öt évig képezték magukat, és több évnyi gyakorlat után mára valódi profikká váltak. Más szerelőkkel ellentétben ők szinte semmilyen esetre nem mondanak nemet, ami valamilyen formában megjavítható, azt megjavítják. Egy pár perces telefonbeszélgetés során, az irányított kérdéseik segítségével könnyedén felmérik, hogy mi lehet a probléma forrása és az alkatrész beszállító partnereiknek köszönhetően minden szükséges eszköz a rendelkezésükre áll a probléma elhárításához. Az általuk végzett munkára minimum egytől öt évig terjedő garanciát vállalnak, és ha bármilyen probléma felmerülne a szerelést követő években, a cég térítésmentesen kiszáll a helyszínre és orvosolja azt. Természetesen nem érdekük többször is kijönni és ingyen dolgozni pluszban, ezért már az első alkalommal is nagyon odafigyelnek hogy alapos munkát végezzenek és így az ügyfelek biztosak lehetnek benne, hogy nem kell folyamatosan szerelőért telefonálgatni még hosszú évekig. A vizgazfutesszerelo24 hu szakemberei gyorsan és hatékonyan dolgoznak, de természetesen adódhatnak hosszabb időt igénylő műveletek is.

vizgazfutesszerelo24 hu

Akár családi házban, lakásban, panelházban, társasházban, ipari létesítményben vagy egy cég székhelyén vagy épületében adódik problémánk a fűtéssel, gázzal, vagy vízzel, a vizgazfutesszerelo24 hu emberei egész Budapest és Pest megye területén egyaránt elvállalják a munkát, és a helyzet sürgősségétől függően akár már egy órán belül is meg tudnak jelenni a helyszínen. Ez igen hasznos lehet olyan esetekben, mint például a miénk volt, hogy már lassan az egész házat elárasztotta a víz, mire a férjem észrevette a problémát.

A cég nem csak javítást, de karbantartást, cserér, kiépítést és felújítást is vállal az adott területeken. Ráadásul 0 – 24 – ben hívhatók.

A leggyakoribb eseteken túl, például ha csöpög a csap, ha nem megy a fűtés, vagy nincs meleg víz a szokatlanabb meghibásodásokhoz is értenek. Csatornázást és duguláselhárítást, illetve új rendszerek kiépítését is vállalják. Ami a fűtést illeti, akár egy újabb, modern kazánnal akad problémánk, akár egy régebbi de még használható típussal, a vizgazfutesszerelo24 hu tudni fogja rá a megoldást. A lefolyók kitömítését spirális dugulás elhárító szerkezetek segítségével, illetve erős nyomású pumpákkal oldják meg könnyen és hatékonyan.

Míg más cégeknél nem mindig annyira magától értetődő ez a dolog, a vizgazfutesszerelo24 hu minden elvégzett szolgáltatásról hiteles számlát állít ki, amelyet a biztosítóknak is el kell fogadniuk egy komolyabb kár esetén, illetve a számla természetesen a hiteles elszámolás szükséges eleme is, valamint a garancia érvényesítésekor is szükségünk lehet rá.

Ha szeretnénk igénybe venni a cég valamely szolgáltatását felhívhatjuk őket vagy a honlapon található szelvény kitöltésével kérhetünk visszahívást is, amit követően tudjuk egyeztetni a részleteket. A cég talán legnagyobb erénye, hogy már egyből a telefonbeszélgetést követően elindulnak a helyszínre, így sok esetben elkerülhető, hogy a kár mégnagyobb legyen.

Hozzánk is kiértek viszonylag gyorsan és szerencsére helyre tudták tenni a meghibásodott alkatrészeket, így estére már viszonylag rendben volt a lakás nagy része. Persze így is igen komoly kárunk keletkezett a felázott padló miatt, de ha nincsenek a vizgazfutesszerelo24 hu szupergyors szakemberei akkor talán több milliós kár keletkezett volna.